A tárgyakról könnyebb elkapni az influenzát, mint az emberektől

Az influenzajárványok idején az emberek a leginkább attól rettegnek, hogy a többi emberrel érintkezve elkapják a betegséget. Talán megdöbbentő lehet, de egy friss tudományos tanulmány rávilágított arra, hogy az influenzát sokkal könnyebben elkapjuk a tárgyakról, mint az emberektől.

Egy csésze is veszélyesebb lehet

A téma kapcsán több érdekes kísérlet is elvégzésre került, így az egyik leglátványosabbat Donald Goldman, a bostoni gyermekkórház egyik elismert professzora végezte el 16 önkéntes részvételével. Az embereket arra kérték fel, hogy legalább másfél percen keresztül csókolózzanak náthás, bizonyítottan az influenza egyik okozóját, a rhino vírust hordozó partnerükkel. Noha ezek után azt gondolhatnánk, hogy az érintettek mindegyike elkapta a betegséget, azonban a valóság ennél árnyaltabb képet mutatott, a nyolc egészséges emberből ugyanis csak egyetlen egy ember lett beteg. A kísérletet más alanyokkal ismét megismételték, de akkor egy szimplán kívülről megérintett, vírussal fertőzött kávéscsészét kellett megfogniuk az önként jelentkezőknek. Megdöbbentő lehet, de a nyolc alanyból ilyen esetben négy influenzás lett!

Goldman professzor további érdekes kísérleteket is végzett a téma kapcsán, így megpróbálták elérni, hogy az asztmás gyerekeket folyamatos figyelmeztetéssel arra kérték, hogy ne nyúljanak gyakran a szemükhöz és az orrukhoz, még ha betegségük folyamatosan erre is kényszerítené őket. Hogy mi lett mindennek az eredménye? Talán megdöbbentő lehet, de csak a szimpla rászólásos módszerrel közel 50 százalékkal tudták csökkenteni a gyermekeknél a náthás megbetegedések számára, közel ugyanennyivel kevesebb olyan asztmarohamot is regisztráltak, ami összefüggésben állt a náthával.

A tárgyakról könnyebb elkapni az influenzát, mint az emberektől

A tárgyakról könnyebb elkapni az influenzát, mint az emberektől

Gyakran mi fertőzzük meg saját magunkat

A fenti kísérletek is nagyszerűen bizonyítják, hogy influenzajárvány idején, és azon túl is az emberek többsége általában magát fertőzi meg, és a vírus nem emberekről jut emberekre, hanem inkább használati tárgyak segítségével, legyen az egy kávéscsésze, egy kilincs vagy egy kapaszkodó a buszon. Ezt a teóriát igazolja a Virginia Egyetem egyik későbbi kutatása, amelyben az intézmény öt szaktekintélye náthás önkénteseket küldött be szállodai szobákba. Az eltöltött éjszakát követően a kutatók megvizsgálták a szállodai szoba berendezési tárgyait, különös tekintettel a kilincsekre, a villanykapcsolókra, a tollakra, a csapokra és a távirányítókra. Ezek 35 százaléka magán hordozta a vírust, és az utánuk beköltöző újabb önkéntesek több mint fele elkapta a betegséget úgy, hogy nem is érintkezett a fertőzöttekkel.

A legjobb tehát, amit egy influenzajárvány idején tehetünk leginkább az, ha nem zárkózunk el az emberek elől, hanem rendszeresen fertőtlenítjük kezünket és hazaérve azonnal levesszük magunkról a ruháinkat, és gyorsan kimossuk őket. Ez a fentiek alapján még a maszkoknál is hatásosabb védekezés a vírusfertőzések ellen!

Kukkants bele a következő hírekbe is..

Hozzászólás írása

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Biztonsági kérdés: