Ezért előnyösek a közös családi pezsgőfürdőzések

A családok a mai, modern világban sajnos egyre inkább széteső modellek a fogyasztói társadalom által ránk erőszakolt folyamatos hajtás miatt, aminek köszönhetően a családfők rendszerint reggeltől-estig dolgoznak, vagy még rosszabb esetben külföldön vannak, az édesanyáknak pedig gyakran már 1-2 éves korban el kell szakadniuk gyermeküktől a munka miatt.

Egyre több család általában évente kétszer látja egymás együtt, méghozzá húsvétkor és karácsonykor, de sajnos még több olyan família van, amelynek tagjai bár megtehetnék, hogy együtt töltsenek pár órát, mégis az apa a tévé előtt, a gyerekek a szobáikban, az anya meg a konyhában tölti idejének legtöbb részét.

Bár leírva ijesztőnek hangzik, ha belegondolunk a saját családmodellünkbe, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy nálunk is valami hasonló probléma van, ezáltal ha együtt is van a család, gyakorlatilag csak otthon vagyunk, de nem együtt. A televízió bár sokakat összehoz, azonban beszélgetések és egyebek ilyenkor sem zajlanak a felek között, így minden családnak szüksége lehet egy olyan dologra, egy olyan közösségi térre, ahol valóban arra vannak kényszerítve, hogy ne csak létezzenek egymás mellett, hanem beszéljenek, kommunikáljanak is egymással.

Erre jó egy masszázsmedence

Egy masszázsmedence ehhez garantál tökéletes apropót, hiszen képes megteremteni számunkra a tökéletes családi együttlétet, aminek során kikapcsolódhatunk, miközben kitárgyaljuk problémáinkat, és konkrétan jobban megismerjük családtagjainkat, akikről sokszor még azt sem tudjuk, hogy merre járnak, vagy mit csinálnak napközben.

Bár egy masszázsmedence minden esetben komoly beruházás, ellenben garantáltan megtérül majd a befektetett pénzmennyiség, hiszen a medencében garantáltan semmi sem vonja el a szülők vagy a gyerekek figyelmét, itt nincs tévé, telefon, számítógép, a jakuzzi ezáltal valóban egy olyan hely lesz, ahol a családtagok csak és kizárólag egymásra figyelnek majd.

A masszázsmedence tehát túlzás nélkül egy egészen újfajta szórakozási lehetőséget teremt a családok számára. Amit eddig a közös tévézés vagy videojátékozás jelentett, azt mostantól a masszázsmedence veheti át, hiszen egy olyan tökéletes programot garantál, aminek során együtt lazulhat az egész család, vagy a barátok, miközben a kikapcsolódás és a rekreáció mellett beszélhetünk, ami nagyszerű megoldást jelent többek között a stressz csökkentésére is. Sőt mi több, a masszázsmedence ideális lehet arra, hogy új szokásokat alakítsunk ki a párunkkal, ezáltal a közös esti fürdőzés egy romantikus programmá válhat, ami helyre teheti akár a megromlott kapcsolatokat is.

jakuzzi-nyaron

Mindez annak fényében különösen igaz, hogy a masszázsmedencében eltöltött idő minden esetben egy minőségi és felemelő időtöltés. Ha pedig ez nem lenne elég, nemcsak a szülők és a gyerekek, hanem a család legidősebb tagjai, a nagyszülők is garantáltan élvezni fogják majd a jakuzzizás örömeit. Számukra különösen előnyös lesz a meleg víz és a masszázs hatása, hiszen szinte garantált esetükben a kisebb-nagyobb mértékű ízületi kopás vagy izomprobléma, amire a jakuzzi rendszeres használata akár hosszabb távon is kiváló megoldás lehet.

De a legtöbb nagyszülő számára mégis talán az jelentheti majd a legtöbbet, hogy unokáikkal nyugodtan ellazulhatnak úgy, hogy nem kell folyamatosan rohangászniuk, vagy túlharsogniuk egy tévét, esetleg egy okostelefont, mert a meleg vízben ellazulva tudnak pihenni és beszélgetni.

Hány éves kortól használható a masszázsmedence?

Főként az otthoni masszázsmedencék esetében gyakran lehet találkozni a kérdéssel – ez főként a nyilvános, avagy közösségi jakuzzik esetében alkalmazott korhatárjelölés után merül fel az emberek többségében –, hogy hány éves kortól lehet használni a masszázsmedencéket. Ha elmegyünk egy élményfürdőbe, ott a masszázsmedencéket rendszerint 7-10 éves kortól ajánlják, ami alapján sokakban felmerül a kérdés, hogy az otthoni medencékkel is ugyanez a helyzet, vagy más okból zárják ki a legkisebbeket a közösségi jakuzzikból?

Természetesen csak egyéb okokból, hiszen az efféle tiltó táblák általában kizárólag a biztonság miatt kerülnek kihelyezésre, hiszen az ilyen medencék vízszintje van olyan magas, hogy abba egy 7-10 évnél fiatalabb gyerek egyedül még esetleg belefulladna.

A figyelmeztetés tehát inkább egyfajta jogszabályi előírás, semmint valós figyelmeztetés, ezáltal bár soha ne hagyjunk otthon egyedül a masszázsmedencében egy 10 évnél fiatalabb gyermeket, ellenben a kor soha nem lehet akadálya a jakuzzizásnak. Nyilván egy pár hónapos kisbabát még nem érdemes belevinni az ilyen vízbe – már csak a bőrirritáció miatt sem –, de 2-3 éves kor felett egy 5-10 perces masszázsmedencézés kifejezetten jót tehet.

Kukkants bele a következő hírekbe is..

Hozzászólás írása

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Biztonsági kérdés: