Az ágyi poloska csípése sok esetben még a tapasztalt bőrgyógyászokat is összezavarja, hiszen rengeteg esetben ennek az aprócska és veszélyes élősködőnek a harapása nagyon nehezen felismerhető. Persze nem lehetetlen feladat, de mivel egyetlen egyed esetén alig pár csípés mutatkozik, ezért nehéz határozottan kijelenteni, hogy ez bizony ágyi poloska volt.
Éppen emiatt sok esetben nemcsak a felismerés, hanem a csípés enyhítése is komoly problémát okozhat ezen a téren.
Miről ismerhető meg az ágyi poloska csípése?
Kezdjük először az alapoktól, avagy azzal, hogy egyáltalán miről is ismerhető fel könnyedén, ha ágyi poloska csípett meg minket? Ennek a lényege, hogy ne a bőrünket, ne a konkrét csípést vizsgáljuk meg, hanem a keletkezés körülményeit vegyük szemügyre, ezáltal próbáljuk visszaidézni, hogy hol és hogyan keletkezhettek, de legfőképpen mikor. Az ágyi poloskáról ugyanis tudni kell, hogy éjszakai állat, ezáltal rendszerint éjjel, alvás közben támad, amit másnap aprócska piros foltok és elképesztő viszketési rohamok jeleznek. Ez alaposan megkülönbözteti az ágyi poloskát a bolha vagy a pókok csípéseitől, amelyek napközben is képesek támadni.
Az ágyi poloska csípése ráadásul bármilyen testtájékot képes érinteni, a lényeg az, hogy puha bőrfelületet érintsen. Sokan összekeverik az ágyi poloskát a szúnyogcsípéssel, azonban ha nincs szezonja a szúnyognak, vagy nem kitüremkedő csípésről van szó, hovatovább éjszaka nem ébreszt fel minket a kis repülő rovar idegesítő zümmögése, akkor bizonyára nem is róla van szó. Sokan gyanakodnak még ágyi poloska esetén pókcsípésre is, hiszen mindkettő apró csípést hagy maga után, azonban itt érdemes megkegyezni, hogy a pók kettős harapó szervvel rendelkezik, ezáltal már egy nagyító alatt is tökéletesen látszik, hogy ezek az állatok minden esetben két apró csípésnyomot hagynak maguk után.
Az ágyi poloska csípéseinek tünetei egyébiránt rendkívül változóak lehetnek. Általában nagyon apró, piros pontok, de az érzékeny bőrűek esetében, vagy elfertőződést követően akár sárgás, gennyes duzzanatok is előfordulhatnak. Csak attól függ mindez, hogy kinek és mennyire érzékeny a teste. Ami azonban kirívó lehet az ágyi poloska kapcsán, hogy míg a szúnyogcsípés legfeljebb egy-két napig viszket, addig a poloska esetében akár 7-10 napig is eltarthat a viszketés időszaka.
Hogyan enyhíthetjük az ágyi poloska csípését?
Az ágyi poloska csípése nagyon fájdalmas, égő és viszkető érzéssel jár együtt. Ilyen esetekben bármilyen erre szakosodott kenőcsöt felhasználhatjuk a viszketés elkerülése ellen. Az egyik ilyen a Fenistil gél, ami a legnépszerűbb és legkedveltebb, de hatásosabb lehet az Antivakarin, ami egy kifejezetten rovarcsípés enyhítésére kifejlesztett krém, ami mellett a természetesség kedvelőinek a Naturland is kínál erre alternatívát. Persze jó hatást érhetünk el a jegeléssel és a borogatással is, de nagymama praktikáit is egyaránt érdemes lehet bevetni a cél érdekében.
Mennyire veszélyes az ágyi poloska csípése?
Általában elmondható, hogy a felnőttekre ritkán jelent veszélyt, de kisgyerekeknél gyakran okozhat nagyobb bajt. Az apróságok bőre ugyanis jellemzően nagyon érzékeny, így a csípés kis csalánkiütéseket idéz elő, amelyeket könnyedén szétvakarhatnak, ezáltal fertőzések léphetnek fel. Szerencsére közvetlen fertőzés a csípésekkel nem kapható el, hiszen nem terjesztenek semmiféle emberre veszélyes fertőző betegséget.