Lesz új Xiaomi tablet?

Az utóbbi időben úgy tűnt, hogy a tabletek ideje lejárt. Egyre kevesebb cég hozakodott elő új modellekel, és leginkább a telefonokra koncentráltak. A legnagyobb márkákon kívül azonban úgy tűnik, hogy 2020-ban ismét visszatérnek ezek az eszközök, amiért sok felhasználó igazán hálás.

Bár egy tablettel nem lehet komplett munkafolyamatokat elkészíteni, ma már egyre többen tudják őket használni a munkájuk során is. A 8, 10 és 12 colos táblagépek minden eshetőségre felkészültek, és alkalmazkodnak az emberek igényeihez.

A Xiaomi abba a kategóriába tartozik, aki szereti felmérni a felhasználó igényeit, és aszerint cselekedni. Miután észrevette, hogy még mindig van igény a tabletekre, bejelentette a Tab 5 megjelenését. A 4-eshez képest egy teljesen új kinézetet fogunk kapni, ami az Apple problémájára is visszavezethető, hiszen nagyon hasonlóra sikeredett.

Ezúttal megváltoztatták a kinézetet, hogy elkerüljék ezeket a későbbi konfliktusokat, és a lehetséges képek alapján egy nagyon modern készüléket kapunk.

Középkategóriás készülékek Kínából?

xiaomitab

Bár fényképeket még nem kaptunk biztosan a tabletről, valószínűleg 2020 során fognak vele előrukkolni. Addig is, amit a 4-ről tudni érdemes, hogy a 8 colos képernyővel sajnos lassan kiesik a hordható kategóriából. 2020-ban a telefonok nagy része már majdnem 7 colos méretekkel rendelkezik, amihez képest a táblagépek kicsinek tűnnek. Ahhoz, hogy valaki dolgozni tudjon, legalább 10 colos képernyőre van szüksége, amihez 64 GB, vagy annál több kell, hogy társuljon.

Mindenképpen érdemes tabletet beszereznünk, hogyha nem szeretnénk folyton a tévé előtt ülni, azonban a számítógépet se tudjuk magunkkal vinni. Sok olyan márka közül választhatunk, amik vagy az olcsóságukkal, vagy a minőségükkel kitűnnek a többiek közül. Ilyenkor a felhasználónak kell eldöntenie, hogy milyen igényei vannak a készülékek iránt, és eszerint kiválasztani.

A kínai termékekről általánosságban elmondható, hogy büszkén képviselik a középkategóriás, azonban, hogyha egy csúcskészülékre vágyunk, akkor érdemes a nagyobb márkák között nézelődünk.

Kukkants bele a következő hírekbe is..

Hozzászólás írása

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Biztonsági kérdés: