Még kisebb cukorfogyasztásra ösztönöz az Egészségügyi Világszervezet

Az egyre növekvő elhízás miatt várható volt, hogy az Egészségügyi Világszervezet hamarosan egy újabb irányelvet ad ki a cukorfogyasztás mennyisége kapcsán, ami nemrégiben meg is történt.

Ebből kiderült, hogy a WHO szerint a jelenleginél sokkal kevesebb cukrot kellene fogyasztaniuk a felnőtteknek és a gyerekeknek is, ezáltal teljes kalória-bevitelük alig 10 százalékát szabadna csak kitennie ennek az összetevőnek.

Minél kevesebb, annál jobb

AWHO felhívta a figyelmet arra, hogy a 10 százalékos átlag csak az iránymutató, egyfajta határvonal, amit az embereknek megközelítenie sem szabadna, ezáltal a legnagyobb előnyt az jelentené, amennyiben a napi cukorfogyasztás átlagosan 5 százalék alá csökkenne a teljes kalória-bevitel tekintetében. Ez nagyjából 25 gramm, tehát 6 teáskanál cukor fogyasztását jelentené, aminek a sokszorosát képesek elfogyasztani közvetett vagy közvetlen formában a mai emberek.

Az új irányelv az élet szinte minden területére hatást gyakorolna, ezáltal nem csak a főzés vagy az ízesítés során használt cukormennyiségre, hanem az élelmiszerekhez, italokhoz vagy éppen az ipari feldolgozáshoz hozzáadott cukor mértékét is csökkentené, legyen szó akár glükózról, akár fruktózról vagy a diszaharidokról.

Még kisebb cukorfogyasztásra ösztönöz az Egészségügyi Világszervezet

Még kisebb cukorfogyasztásra ösztönöz az Egészségügyi Világszervezet

Francesco Brancát, a WHO egészséges táplálkozásért felelős csoportjának vezetője szerint az utóbbi évek kutatásai szilárd bizonyítékkal szolgáltak arra vonatkozólag, hogy amennyiben csak ennyivel csökkentené mindenki a napi közvetlen vagy közvetett cukorbevitelt, azzal akár kevesebb, mint 10 százalékra csökkenthetné minden ember a túlsúly, az elhízás, valamint még a fogszuvasodás és a cukorbetegség kialakulásának kockázatát is.

A feldolgozott ételek a legveszélyesebbek

A WHO kiemelte, hogy új irányelveik nem vonatkoznak olyan termékekre, amelyek friss gyümölcsökből vagy zöldségekből származó cukrokat tartalmaznak, de szintén kivételt képez például a tejben lévő természetes cukor, ami nem okoz káros hatást az egészségünkre.

A legnagyobb problémát a szervezet szerint a feldolgozott ételek jelentik, amelyeket gyakran a vásárló tudta nélkül dúsítanak fel gyakran nagy mennyiségű cukorral. Példának okáért ki gondolná, hogy a ketchup milyen rengeteg cukrot tartalmaz, márpedig egy nagyobb kanálnyi átlagos paradicsomszósz közel egy teáskanálnyi tiszta cukorból épül fel, míg egyetlen doboz üdítőital akár 40 gramm, tehát 10 teáskanál hozzáadott cukrot tartalmazhat.

A cukorfogyasztás mértéke egyébiránt világszerte drasztikus méreteket ölt, noha még vannak olyan régiók – főként a fejletlenebb országokban –, ahol az érték egyelőre átlag alatti. Példának Okáért Magyarországon átlagosan 7-8 százalékos az átlagos cukorfogyasztás, de Spanyolországban és az Egyesült Királyságban a 16-17 százalékot is eléri, ami extrémen magasnak tekinthető. A legrosszabb jelenleg Portugáliában a helyzet – már az európai országok közül –, ahol az emberek kalória-bevitelének mintegy 25 százaléka cukor.

Kukkants bele a következő hírekbe is..

Hozzászólás írása

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Biztonsági kérdés: