Vajon melyik a legjobb kombájn?

Az emberek akkor látnak csak kombájnt, ha az úton haladva mögötte muszáj mennie személy autójával, és egyre idegesebb lesz, amiért nem tudja kielőzni. Ezek a hatalmas gépek tényleg elfoglalják az egész út szélességét.

Ha jobban belegondolunk, nem kellene a munkásokra haragudnunk, hiszen ha nem haladna előttünk, akkor összeomlana a mezőgazdaság, nem lenne mit ennünk sem, mert nem kerülne időben a malomba a learatott búza. Ezek a munkagépek nem a száguldozásban, hanem a betakarításban világbajnokok.

Ha kicsit utána járunk, rájöhetünk, hogy micsoda rekordokat képesek ezek a kombájnok felállítani. 2014-ben például egy 653 lóerős, 12,5 méter széles aratócséplő 797 tonna búzát takarított be összesen 8 óra alatt, és ezzel méltó helye lett a Guinness rekordok könyvében.

A New Holland belgiumi üzemben 1952-ben állították elő a világ első önjáró kombájnját, és ezt a példányt nagyjából az óta több mint félmillió példányban adták már el. A tervezők olyan sikert értek el akkor, hogy az óta számos távolabbi ország is igényt tart erre a fejlesztésükre.

A hatékonyság megfizethetetlen 

kombajn

Egyedi technológiával készülnek ezek a hatalmas munkagépek. Míg egy személy, vagy teherautó összeszerelésénél a könnyebb és gyorsabb futószalagos megoldást választják a gyárak, ezeket a hatalmasságokat nem tudják felhelyezni a futószalagra.

Minden egyes darabot egy helyben szerelnek össze, és így mozgatják tovább a következő szerelőfázisra. Mivel a kasztnit és az alkatrészeket nagyon is használatba veszi a por és a növényzet, melyet learatnak majd, ezért csakis a legellenállóbb anyagokból készülhetnek a kombájnok.

A legtöbb autó gyártó ma már az egyediségre törekszik a tervezésnél. Egy kombájn esetében nem ennyire az egyéniség a fontos, de azért ma már igyekeznek úgy kialakítani ezeket a gépeket is a megrendelő igényeire tervezni az elkészítéskor.

A mezőgazdasági gépeket is rendelhetjük már különböző erősségű motorokkal, váltókkal, futóművekkel, a vezetőfülke kényelmi felszereléseiről nem is beszélve, mint például a klímaberendezés, de a színvilágot is kiválaszthatjuk, valamint az ülés minőségét is.

Kukkants bele a következő hírekbe is..

Hozzászólás írása

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Biztonsági kérdés: