Nap archívum: szeptember 18, 2014

Thumbnail for 3928 0

Daewoo húzta meg az Opelt Miskolcon

Egy Opel haladt a Damjanich János utca kereszteződés irányába a szélső sávban Diósgyőr felé, amikor mellette a belsőből egy Daewoo Kalos vezetője jobbra kormányozta autóját az előtte várakozó autó kikerülése céljából. Ekkor érkezett a...

0

Bemutatták a diósgyőri stadion látványterveit

A polgármester úgy fogalmazott, a stadionrekonstrukcióra rendelkezésre álló forráson túl – ennek a támogatási szerződése már kész – van egy másik fejlesztési lehetőség, amelynek keretében a DVTK utánpótlás akadémiáját alakítják ki a stadion mellett,...

0

Egyre többször fizetnek bankkártyával a magyarok

Egyre többet használják Visa kártyájukat a magyarok, az idén június-augusztusban 17 százalékkal gyakrabban fizettek kártyával és ugyanennyivel emelkedett az általuk fizetett összeg is – derül ki a Visa Europe csütörtökön közzétett adataiból. Az adatok...

Thumbnail for 3900 0

Szent Anna három lányára utal a tér

Mi épül a Szent Anna téren? Ezt kérdezte több olvasónk is, miután a területet szabályos kör alakban felásták. Megkérdeztük az önkormányzatot, ahol Koczák Szilvia városházi szóvivő elmondta: újjáépítik a Szent Anna teret. Nyolcmillióba kerül...

0

Jegyzet: A selymes rét

Régi barátság fűz Szádeczky Zoltán doktor úrhoz. Városházi, fehér inges-sötét öltönyös-nyakkendős, ritka ember, akihez bármikor be lehet kopogtatni. Kilóg a sorból, nem az az aktatologató, majd meglátjuk típus. Jegyző, de ki nem mondaná, hogy...

Thumbnail for 3903 0

Új lakók a baráthegyi farmon

Azon túl, hogy terápiás célokra tanítják be (főleg az autizmussal élők számára kiválók az alpakák), tenyésztenék is őket, értékes gyapjukat pedig helyben feldolgoznák. ÉM A BOON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE! .. [Folytatás...

Thumbnail for 3905 0

Fogy a lóbalzsam, kopik a túrabakancs

A Nyugat-magyarországi Egyetem soproni hallgatói szeptemberben 14 és 20. között rendezik meg a „RÖNKTOLÁS 2014” nevű eseményt, melynek keretein belül egy faragott tölgyfa rönköt tolnak Székesfehérvárra. Erdő- és faipari mérnökhallgatók, valamint Miskolcról érkezett bánya-,...