Halálos baleset történt a 44-es úton Gyulánál
Összeroncsolódott járművek a 44-es út Gyulát elkerülő szakaszán 2017. június 10-én. .. [Folytatás a lenti linken]
Összeroncsolódott járművek a 44-es út Gyulát elkerülő szakaszán 2017. június 10-én. .. [Folytatás a lenti linken]
Az egyenruha szolgálatot, haza és nemzet iránti elhivatottságot jelent, a katonai eskü pedig egy életre szól, ezt akarja bemutatni a Nemzetközi Hadikultúra és Military Fesztivál – mondta Gulyás Zoltán dandártábornok. .. [Folytatás a lenti...
Baleset miatt lezárták a 31-es főutat szombaton Sülysáp és Mende között – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. .. [Folytatás a lenti linken]
A Jobbik elnöke egy biztonságos, élhető, igazságos és szabad Magyarország építését tűzte ki célul a párt 16. országos kongresszusán elmondott programadó beszédében szombaton Budapesten. .. [Folytatás a lenti linken]
A DK szerint Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester hazudott, amikor azt mondta, hogy a fővárosnál megvan a 3-as metró felújításához szükséges plusz forrás, hiszen azt részben a Bálna Budapest eladásából akarja előteremteni. .. [Folytatás a...
A Fidesz szerint eladta és korrupttá tette a Jobbikot a párt elnöke, Vona Gábor. .. [Folytatás a lenti linken]
Nem maradhat következmények nélkül a Jobbik antiszemita botránya – jelentette ki a kormánypártok nevében Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten. .. [Folytatás a lenti linken]
“Orbán Viktor miniszterelnök utasította a belügyminisztert, hogy a jobbikos Zagyva György Gyula gyalázatos antiszemita fenyegetőzése kapcsán a törvény teljes szigorával lépjen fel.” .. [Folytatás a lenti linken]
Harminchat migránst tartóztattak fel szombat reggel a rendőrök a Bács-Kiskun megyei Hercegszántón – közölte a rendőrség a honlapján. .. [Folytatás a lenti linken]
Szünetel a vízszolgáltatás a Fejér megyei Lepsényben és Mezőszentgyörgyön – közölte a katasztrófavédelem szombaton a honlapján. .. [Folytatás a lenti linken]