Hónap archívum: szeptember 2014

2014. szeptember
H K S C P S V
« aug   okt »
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Thumbnail for 2943 0

Új fesztivál született Mezőzomboron

Radó Béla polgármester a vendégek köszöntését követően elmondta: a csülökfesztivál abból a vágyból született, hogy Mezőzombor bekapcsolódjon az ország fesztivál-vérkeringésébe. Mivel a településre mindig is az állattartás volt jellemző, sertésből pedig kifejezetten sokat tartottak,...

Thumbnail for 2945 0

Lefoglalva: 63 kilogramm „kristály és herba”

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelten kezeli a kábítószer és az új pszichoaktív anyagok terjesztésének visszaszorítását. A főkapitányság Felderítő Osztályának nyomozói a beszerzett információk alapján 2014. augusztus 30-án összehangolt akciót hajtottak végre a Terrorelhárítási Központ...

0

Kézműves játszóház Kisrozvágyon

Ezen a napon kézműves játszóházat tartottak, ahová szép számmal érkeztek kicsik, nagyok és szülők is. A foglalkozás ideje alatt a gyerekek szüleik és a segítők segítségével különböző dekorációkat készíthettek. A kisebbeket színezővel várták, de...

Thumbnail for 2927 0

Iskolakezdés: Az Észak is vigyáz a gyerekekre!

Az iskolák környékére kihelyezett táblákkal és az újságban megjelenő figyelmeztetésekkel – minden oldalon láthat a hétfői Északkal kezdődően egy kedves gyermekportrét – igyekszünk felhívni a járművezetők figyelmét, hogy a vakáció végeztével számítaniuk kell közlekedő...

Thumbnail for 2914 0

A Borsod Online augusztusi összefoglalója

A Borsod Online hírportál legnézettebb tartalmai augusztusban: Miskolc volt alpolgármestere halt meg egy közlekedési balesetben Fotók: Virágba borult Debrecen Halálos motoros baleset Lillafürednél Fergeteges csokifesztivál Szerencsen DVTK vs. Kecskemét fotókon és videókon Steelvent Miskolc...