Nap archívum: október 24, 2014

Thumbnail for 5729 0

Drog-prevenciós összekötők

Dudás Péter r. alezredes a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály vezetője 2014. október 22-én ismertette az elképzelést a sajtóképviselőinek, illetve bemutatta drog-prevenciós összekötőket. A program célja, hogy a fiatalok családtagjai közvetlen tájékoztatást kapjanak a...

Thumbnail for 5709 0

Hokikultúrák egymás ellen

A jégcsarnokban rendezik a Miskolci Jegesmedvék – Debreceni HK mérkőzést, amely 19 órakor kezdődik. A napokban látott napvilágot a magyar válogatott bő keretbe, amelybe bekerült Bálizs Bence, a Macik kapusa is. – Ilyen népes...

Thumbnail for 5713 0

Svájcban a miskolci romák

Váradi Gábor, a Miskolci Cigány Nemzetiségi Önkormányzat képviselője lapunknak elmondta: hétfőn több mint 50 roma indult busszal útnak Svájcba, és valószínűleg még több száz követi őket. Eddig annyi információja van a kiutazókról, hogy három...

0

Árhullám vonul le a Dunán, a Lajtán és a Rábán

Várhatóan az első fokú készültség szintje fölé emelkedik a Duna vízállása Nagybajcsnál a péntek délutáni óráktól, miután az elmúlt 72 órában jelentős mennyiségű csapadék hullott a folyó ausztriai szakaszán – közölte honlapján az Észak-dunántúli...