Nap archívum: augusztus 12, 2016

Thumbnail for 20887 0

Emberi csontokat találtak Szegeden csatornázás közben

Emberi csontokat találtak csatornázási munkák során Szeged belvárosában, a Szentháromság utcában, a szakemberek megállapították, hogy a csontok két gyermek és egy felnőtt maradványai – közölte a Móra Ferenc Múzeum sajtóreferense pénteken az MTI-vel.Medgyesi Konstantin...

Thumbnail for 20879 0

Kárpátaljai diákokat fogadott a Parlamentben Czibere Károly

Az Erzsébet-programban résztvevő kárpátaljai diákokat fogadott a Parlamentben Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár pénteken.A diákok egy hétig a zánkai táborban nyaraltak, a program utolsó pontjaként Budapest főbb nevezetességeit nézték meg....

Thumbnail for 20883 0

Az Együtt a távolmaradás mellett kampányol

Az Együtt az októberi kvótareferendum szombaton kezdődő kampányában is arra kéri majd a választópolgárokat, hogy ne vegyenek részt a népszavazáson, mivel azt Európa- és menekültellenesnek tartja.Szigetvári Viktor, az ellenzéki párt elnöke pénteken Budapesten tartott...

Thumbnail for 20869 0

Az NVB elutasította az MSZP kampány miatti kifogását

Érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Magyar Szocialista Párt alelnökének a kvótareferendumos kormányzati hirdetések miatt benyújtott kifogását pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság.Az MSZP alelnöke, Nemény András azért fordult az NVB-hez, mert úgy ítélte meg:...

Thumbnail for 20871 0

Autósüldözés után fogtak el egy körözött férfit

Autósüldözést követően fogtak el egy körözött férfit a fővárosban a rendőrök pénteken délelőtt – tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtószóvivője az MTI-t.Csécsi Soma közölte: a rendőrök pénteken délelőtt 8 óra 20 perc körül Budapesten,...

Thumbnail for 20873 0

Emberölés Miskolcon

Megszúrt egy férfi egy másikat péntekre virradóra Miskolcon, a Csanyik-völgyben, az áldozat meghalt – mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-nek.Janasóczki Attila közölte: egy 60 éves férfi szúrt meg egy 35 év...

Thumbnail for 20875 0

Motorost gázolt a 6-os villamos a fővárosban

Motorost gázolt a 6-os villamos a fővárosban, a Nyugati tér közelében a Széll Kálmán tér irányában péntek délelőtt – tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.A motoros a villamos kerekei alá szorult, a...

Thumbnail for 20877 0

Vízirendészet: kiegyensúlyozott a balatoni szezon

Fürdőzés és vízi közlekedés szempontjából is biztonságos, kiegyensúlyozott a balatoni szezon, a nagyobb terhelés ellenére a tavalyihoz hasonlóan alakult a vízi rendőrök mentéseinek száma, akik eddig több mint kétszáz embert mentettek ki a vízből...