Nap archívum: október 17, 2014

Thumbnail for 5400 0

Miskolci Jegesmedvék: A maguk útját kell járni

Kemény nyilatkozatot tett Majoross Gergely, a Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapatának vezetőedzője kedden este azt követően, hogy alakulata a Mol Ligában, idegenben 4-1-re kikapott a Dab.Doclertől. A szakvezető utolsó mondata így hangzott: „A nagy neveknek is...

0

Tüzet kért, telefont rabolt Taktaharkányban

Rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a Szerencsi Rendőrkapitányság Taktaharkányi Rendőrőrse ismeretlen tettes ellen. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított Taktaharkányban a Piac téren 2014. október 15-én 22 óra 10 perckor tüzet kért...

Thumbnail for 5354 0

Bringás-vetélkedő Lászlóról Keresztre

A hegyi- illetve országúti kerékpárral indulókat 22 egyéni és egy páros kategóriába sorolták. A mezőny első versenyzője 10 órakor rajtolhatott Bükkszentlászlóról az 5,3 km-es, 325 méter szintemelkedéssel nehezített táv teljesítésére, majd a többiek –...

Thumbnail for 5356 0

Jávorkútra tekertek a „Pedálkirályok”

Az MVSC egykori legendás versenyzőjének, edzőjének, szakosztályvezetőjének, Kovács Károlynak, vagy, ahogy mindenki ismerte és tisztelte, Mackó bácsinak az emlékére hosszú éveken át itt rendezett verseny útvonalán a szép számú miskolci kerekes mellett, Kecskemétről, Nyíregyházáról...

Thumbnail for 5358 0

Átvette a megbízólevelet dr. Kriza Ákos

A nyolc polgármesterjelölt közül dr. Kriza Ákos, Miskolc korábbi vezetője kapta a legtöbb szavazatot a vasárnapi választáson, összesen: 25231-et. A választás eredménye jogerőre emelkedett, ezután – a törvény szerint – a Helyi Választási Bizottságnak...

Thumbnail for 5363 0

Dupla tájkerékpáros randevú, miskolci sikerekkel

A „Miskolci Pedálkirály” sorozat részét képező tájkerékpározás népszerűsítését tűzte ki célul a Freeriderz SC, amikor a közelmúltban, a Diósgyőri TC partnereként két napos versenyt rendezett a Miskolc környéki hegyekben. Az első napi Borsod Kupa...

0

Kábítószer-kereskedőt fogtak el Nyíregyházán

Kábítószer-kereskedőt fogtak el a rendőrök Nyíregyházán, amint éppen egyik vásárlóját kiszolgálta – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata pénteken az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a 27 éves férfi szerdán a nyírségi nagyváros egyik parkolójában...