A párkapcsolatok kezdetén még mindkét fél próbálja lenyűgözni a másikat, és a lehető legtöbb időt együtt tölteni. Ám ahogy megszilárdul egy kapcsolat, és jönnek a hétköznapi gondok, már nem minden kapcsolat állja ki az idő próbáját. Ez ellen azonban mindképp lehet tenni, ha egy kicsit odafigyelünk, és fontos számunkra a párkapcsolatunk.
Természetesen ehhez mindkét fél kell, nem elég, ha csak a pár egyik tagja próbálja meg életben tartani a kezdeti lángolást. De mit is tehetünk, hogy hosszú távon is megmaradjon a romantika a kapcsolatunkban?
- szánjunk időt egymásra: nagyon fontos, hogy a munka és a mindennapi gondok közepette odafigyeljünk egymásra is. Ez akkor még nehezebb, ha egy párnak gyerekei is vannak, de nagyon fontos, hogy ne csak a karrierünk, a gyerekek vagy a háztartás legyen fontos, hanem a párunk is. Az együtt töltött minőségi idő a kulcsa a hosszú párkapcsolatoknak.
- ne maradjanak el az őszinte beszélgetések: egy idő után a mi volt veled ma kérdésekre az a válasz, hogy semmi, vagy hogy minden rendben volt. Ez azonban sablon válasz, amit akkor mondunk, ha nincs kedvünk elmondani, mi is történt velünk aznap. De ki másnak mondhatnánk el őszintén, ha nem a párunknak? Emellett az őszinte beszélgetések akkor is hasznosak, ha valami gond merül fel, hiszen máshogy nem lehet megoldást találni. A elfojtott feszültség potenciagondokhoz is vezethet, de depressziót is okozhat.
- rendszeres ágytorna: az intim együttlétek száma általában lecsökken, ahogy halad az idő. Kezdetben a párok le sem tudják venni a kezüket egymásról, pár év után viszont már heti majd havi együttlétekre szűkül az együttlét. Erre mindenképp érdemes odafigyelni, hogy a mindennapi gondok közepette legyen időnk összebújni.
- közös programok: ahhoz, hogy hosszú távon ne szűnjön meg a romantika, szükség arra, hogy a pár együtt kimozduljon, randizzon, eljárjon szórakozni. Ezt persze nem azt jelenti, hogy újra kell élni a fiatal felnőttkort, hanem azt, hogy a közös érdeklődési kört megtalálva együtt élvezni valamilyen közös programot.