Akik régóta foglalkoznak keresőoptimalizálással és nyomon követik a SEO világ híreit, azok már biztosan tudják, hogy a Google régóta tervezte már, hogy a nofollow attribútummal ellátott hivatkozásainak kezelését megváltoztatja. 2020. március 1-jén került végül sor rá, hogy megnyomták azt a bizonyos gombot, amely zöld utat engedett ezeknek a módosításoknak.
A webmesterek feje felett pedig egyszerre jelentek meg a kérdőjelek és sokan nem tudtak mit kezdeni a helyzettel.
Azért akkora pánikra nincs ok, mint azt néhányan megjósolták, de érdemes mégis foglalkozni a témával ha idén is felkészültek szeretnénk lenni és nem szeretnénk pozíciókat veszíteni. A hivatalos közlemény szerint március 1. óta a Google már nem feltérképezési és indexelési utasításként, hanem csupán utalásként tekint a nofollow tulajdonságokra. A módosításra már a bevezetéskor, 2005-ben is többen áhítoztak, hiszen sokan manipulálták segítségével a Google találati ranglistáját.
Ezt tegyük, ha nem szeretnénk erősíteni egy másik weboldalt
A nofollow tehát már 15 évvel ezelőtt bevezetésre került, így minden egyes webmester ismeri azt. A webhelyeken elhelyezett hivatkozások rel attribútumaként használatos elem arra hivatott, hogy a Google elkülönítse az oldalunkat a link tartalmától. Ezáltal nem erősítjük a hivatkozott oldalt, hiszen nem a mi webhelyünkön keresztül indexeli majd azt. Az utóbbi időben a Google két új rel értéket is bevezetett, amely további lehetőségekkel ruházza fel a webmestereket.
A 2019-ben bevezetett új attribútumok célja, a még nagyobb részletességgel való link fontosság közlése a Google felé. Az egyik ilyen megjelölés az „ugc”, amelyet olyan hivatkozásokhoz ajánlott társítani amelyek felhasználói tartalmakra mutatnak. Ilyenek lehetnek fórumok vagy hozzászólások. A másik fontos elem a „sponsored”, amely a reklám jellegű vagy fizetett linkek elhelyezését képes megkülönböztetni a többitől. A különböző tulajdonságok egyszerre is használhatóak, ha azokat vesszővel választjuk el egymástól. Fontos információ lehet továbbá, hogy a nofollow attribútum a feltérképező robotokra érvényes metacímkeként is használható.
Ezért változott meg a nofollow 2020-ban
A hivatalos tájékoztatón – amelyen Gary Illyes és Danny Sullivan vett részt – azt nyilatkozták, hogy az új attribútumok bevezetésére azért volt szükség, hogy a Google részletesebben is képes legyen értelmezni az internetes hivatkozások óriási hálózatát. A webhely tulajdonosoknak ezentúl tehát lehetőségük lesz még precízebben meghatározni ezen jelölésekkel a saját oldalukon elhelyezett hivatkozásokat. Természetesen ezen attribútumok használata nem kötelező, így semmilyen hatással nincsenek a weboldalunkra.
Annyit azonban jobb megjegyeznünk, hogy a korábban használt nofollow az utasítás volt, a most használt nofollow azonban csupán utalás. Így tehát ha azt szeretnénk megakadályozni, hogy a Google kövesse a webhelyünkön megjelenő hivatkozást, akkor használjuk a robots.txt Disallow lehetőségét, ha pedig egy-egy oldal indexelését szeretnénk kikapcsolni, használjuk a noindex szabályt.